Partnerek

  Az Élő Tisza a 2006-ban alakult Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület (SZÖVET) tájtermék védjegye. A SZÖVET célja a Tisza vízgyűjtőjén élők megélhetési lehetőségeinek javítása, árvízi és környezeti biztonságának növelése, a tájak természeti értékeinek megőrzése és gyarapítása. Stratégiai célja, hogy az ártéri tájgazdálkodás meghatározó tájhasználati formává váljon a Tisza mentén. Tevékenységével a Tisza-menti gazdákat, feldolgozókat, kereskedőket jobb gazdasági helyzetbe kívánja hozni, hogy a természetkímélő gazdálkodás javítsa a megélhetési lehetőségeket.  

A helyipiac.hu egy on-line értékesítési és kommunikációs platform. Hátterében egy együttműködés-fejlesztési stratégia áll, mely helyi, települési termékszövetségek létrehozását, a helyi gazdaságfejlesztést támogatja. A termékszövetségek alapítása mellett sikeresen működő helyi civil végpontok feltárását és hálózatba szervezését is ösztönzi, mellyel alapvető szemléleti változásokat kíván támogatni.

   
  A Jövő/Menő program célja, hogy a Mezőcsáti Kistérség életén keresztül mutassa be a fenntartható fejlődés ideájának megvalósulási lehetőségeit, a társadalom széles rétegeinek bevonásával, több közösségi program illetve műsor keretében, nem utolsó sorban pedig a kistérség  virtuális helyi termék piacának segítségével.
 
 

A Naturháló.hu Kft. magyarországi termesztésű élelmiszerek, helyi előállítású termékek és szolgáltatások a fogyasztókhoz történő közvetlen
eljuttatásának információs szolgáltatója.

 

 

  A termelotol.hu egy kereshető termelői adatbázis. Célja a lehető legtöbb hazai termelő elérhetőségeit összegyűjteni és kereshetővé tenni, hogy akik szeretik a gyerekkort idéző régi ízeket, könnyen megtalálják a lakóhelyükhöz legközelebb lévő termelőt és felvehessék vele a kapcsolatot telefonon vagy személyesen.    
 
A Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége (FATOSZ) a vidék gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődését, a minőségi falusi turizmus országos hálózattá való fejlesztését szolgálja. Képviseli a szolgáltatók gazdasági és jogi érdekeit, népszerűsíti a falusi turizmust, hogy minél többen megismerhessék a vidék által kínált egyedi, családias vendéglátást beleértve az egészséges táplálkozást, természeti értékeinket, népi hagyományokat, kultúrát, amely lelki és szellemi gazdagodást jelent kicsiknek és nagyoknak egyaránt.    
  A Hulladék Munkaszövetség 14 magyar környezetvédő szervezet szövetségeként az erőforrások pazarlását természetesnek tekintő termelés, szolgáltatások és fogyasztás ellen küzd. A szervezet munkatársai és önkéntesei olyan termelési és fogyasztási rendszerek kialakításáért dolgoznak, amelyek fenntarthatóak és nem keletkezik bennük hulladék. Eszközeik a tanácsadás, a tájékoztatás, a szemléletformálás, a lobbi és a közösségi együttműködések ösztönzése a fenntartható jól lét érdekében.  
  A Budapesti Turisztikai Hivatalt (BTH) a Fővárosi Közgyűlés hozta létre azzal a céllal, hogy gazdája legyen a város turisztikai promóciós tevékenységének. A BTH Budapesti Turisztikai Kft. a marketing szinte minden területére kiterjedő eszközrendszerével építi Budapest turisztikai imázsát, éri el külföldön a potenciális turistának tekinthető célcsoportjait, illetőleg teljes körű információval és szolgáltatásokkal látja el a szakmát, valamint a már Budapestre érkezett turistákat. Minden olyan turistákat érdeklő információ, amit nem található meg a Zöld Térképen, elérhető a www.budapestinfo.hu-n.    

 

 

     
           
           

 

Károlyi József Alapítvány



Médiapartnerek

pécelinfo.hu - zöld oldalak

http://naturhalo.hu/